Történések

Berg Judit: Üdv néked, Arthur

Részletek
Szülőkategória: Magyar nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom
Készült: 2018. szeptember 09. vasárnap, 16:30 2018. szeptember 09
Utolsó frissítés: 2018. szeptember 12. szerda, 14:22 2018. szeptember 12
Írta: Schell Klara Schell Klara
Találatok: 439 439

 

 
 
Berg Judit: Üdv néked, Arthur, nagy király
 
 Szereplők:
Arthur, Anglia királya
Guinevra, a királyné
Merlin, varázsló, Arthur nevelője
Sir Lancelot, a legdicsőbb lovag
Sir Ector, Arthur nevelőapja
Sir Kay, Arthur tejtestvére
Sir Pellinore, öreg lovag, Sir Ector barátja
Nannie, Arthur és Kay dajkája
Lot király, a lázadó
Rosamunda, Lot felesége
Kancellár
Apród
Udvarhölgyek: Elaine
    Meg
    Caroline
    Morgan
    Isabelle
Lovagok: Sir Gawaine
      Sir Robin
      Sir Pinel
      Sir Percival
Hírnök 1
Hírnök 2
Lány
 
1. felvonás
 
1. jelenet. A vár udvara
(lány belép)
Lány: Nem akármi hitvány föld rögén,
Vizein, vadonán s egén,
De jársz Merlin Bűvös Szigetén,
Odautazunk te meg én.
(lány el. Merlin belép)
Merlin: Hát igen, nem könnyű a varázslók sorsa. Már ötezer éve tevékenykedek a világon mindenfelé, de ez az angliai éghajlat rosszat tesz a reumámnak. Hihetetlen, hogy mennyit esik errefelé. De már szerencsére nem maradok itt soká. Arthurt már majdnem teljesen felkészítettem a feladatra. Komolyan mondom, tanulékony gyerek. Nem hiába őt szemelték ki arra, hogy ...
Arthur: (kintről) Merlin, Merlin! Hol vagy mesterem?
Merlin: Itt vagyok, fiam, a várudvaron. Már megírtad a latinleckét?
Arthur: (belép) Csakhogy megvagy, Merlin. Csináljunk valami varázslatot, már úgy unom a latint.
Merlin: Már megint varázslatot akarsz? Hiszen tegnap varázsoltalak hallá, hogy megismerd a tó világát, tegnapelőtt meg sólyom voltál, hogy megtanuld a levegő törvényeit, ...
Arthur: Tudom. Tudom, hogy már voltam hangya is és vadliba meg vadászkutya, de még annyi mindent tanulhatnék. Kérlek! Miért ne lehetnék most unikornis, vagy róka, vagy akár méhecske? És miért nem változtatod át soha Kayt? Hiszen ő is a tanítványod, és még ráadásul a bátyám is. Már meg is sértődött szegény.
Merlin: Ide figyelj, Arthur. Először is: Nem tudom miért, de Kay számára nincsenek varázslataim. Egyes egyedül téged tudlak átváltoztatni. Másodszor is: most nincs varázslat, hanem menj és fejezd be a latin leckét, mert szükséged lesz még a latintudásodra.
Arthur: Merlin, kérlek!
Merlin: Te, ha nem indulsz azonnal, én latinkönyvvé változtatlak, és úgy maradsz!
Arthur: Na jó, megyek.
(kimegy)
Merlin: Ebadta kölyke. De vág az esze, mint a borotva.
(kimegy)
 
2. jelenet. Sir Ector fogadószobája
(kopognak)
Sir Ector: Lépj be, ha jóbarát vagy!
Sir Pellinore: Hát persze, hogy jóbarát. Én vagyok az, Sir Pellinore. Tudjátok már? Hallottátok már? Vagy titok, he?
Sir Ector: Micsoda? Mi volna titok?
Sir Pellinore: Hát a király! Hallottátok? A király!
Sir Ector: Mi van a királlyal? Csak nem azt akarod mondani, hogy idejön vadászni a nyavalyás kutyáival?
Sir Pelinore: (szomorúan) A király meghalt, Sir Ector! Meghalt szegény, nem vadászik többé!
Sir Ector: (feláll, kalapját leveszi) Meghalt a király, éljen a király!
Mindenki: (felállnak) Meghalt a király, éljen a király!
Nannie: (sírva) Lám, lám, őfelsége elment közülünk, pedig milyen tiszteletre méltó úr volt. Be sok szép színes képet kivágtam róla a Képes Krónikából, és föltűztem őket a kandalló párkányára. Pólyás korától kezdve a hódításaiig, amikor a világ minden táját bejárta, mint egy elvarázsolt herceg, nincs képe, amit ne vágtam volna ki, és minden este övé volt az utolsó gondolatom.
Sir Ector: Ugyan, dadus, szedd össze magad!
Sir Pellinore: Ünnepélyes pillanat ez a mostani. 
Sir Ector: Ünnepélyes bizony. Meghalt a király, éljen a király!
Sir Kay: Eresszük félárbocra a zászlókat. Menjen és utasítsa valaki a fegyvernököt! 
Sir Ector: Úgy van. Arthur fiam, te vagy a legfiatalabb, menj és szólj a fegyvernöknek. 
Arthur: Megyek, atyám. (Meghajol, kimegy)
Sir Ector: De hol hallottad a hírt, drága barátom?
Sir Pellinore: Az erdő szélén ügettem. Éppen a Csahos Fenevadat üldöztem, s összetalálkoztam egy hírnökkel. Az mesélte. Egészen friss a hír.
Sir Ector: Szegény öreg Uther! Meghalt a király, éljen a király! 
Sir Kay: Nagyon szép, hogy folyton ezt hajtogatod, édesapám, de ki az a király, aki szerinted éljen?
Sir Ector: Hát az örököse, kedves fiam.
Nannie: De hiszen a mi megboldogult uralkodónknak nincsen örököse. Ezt mindenki tudja, aki valaha is tanulmányozta a király családfáját. 
Sir Ector: (felkiált) Szentséges Isten! De valami közeli rokona csak van?
Sir Pellinore: Hát éppen ez az! Ez az izgalmas az egészben. Se örököse, se közeli rokona. Hát ki követi akkor a trónon, he? 
Sir Ector: Csak nem akarod azt mondani, hogy nincs királyunk?
Sir Pellinore: De nincs ám! Meg aztán megmagyarázhatatlan csodák is történtek. 
Sir Ector: Szerintem ez botrány. Mi lesz így drága hazánkkal?
Nannie: Miféle csodák történtek, drága Sir Pellinore?
Sir Pellinore: Hát megjelent valami kőbe foglalt kard, valami templom közelében.
Sir Kay: Nem értem hogy kerül a dologba a templom. 
Sir Pellinore: Egy üllőben van. 
Sir Kay: Mi, a templom? 
Sir Pellinore: Nem, a kard. 
Sir Ector: Ide figyelj, Pellinore. Fújd ki magad, öreg fiú, aztán kezdd elölről. Nesze, idd  ki ezt a mézbort. 
Sir Pellinore: A kard bele van vágva egy üllőbe, amelyik egy kövön áll. Keresztülhatolt az üllőn, bele a kőbe. Az üllő hozzátapadt a kőhöz. A kő egy templom előtt áll. Adj még egy kis mézbort.
Sir Kay: Szerintem ez nem is olyan nagy csoda. 
Sir Pellinore: Kedves barátaim, tulajdonképpen nem is ezt akartam elmondani, hogy hol a kő, hanem hogy mi van ráírva és hova. 
Mindenki: Mi? Hova?
Sir Pellinore: Hát a markolatára. 
Sir Ector: Nyugodj meg, öreg fiú. Nem kell úgy sietni. Egy szót sem értünk az egészből.
Sir Pellinore: Azon a kardon ott a templom előtt írás van, mégpedig a következő írás. Jaj, ha folyton közbeszóltok, teljesen összezavarodik az ember. 
Nannie: Tehát, hogy szól az írás? 
Sir Pellinore: Az írás úgy szól,(zavartan) legalábbis ahogy azt a hírnöktől megtudtam...
Sir Ector: Tovább, folytasd.
Sir Kay: Tehát hogy szól az írás azon a templom előtti kövön álló üllőben termett kardon?
Sir Pellinore: (Szemét becsukva, tárt karokkal mondja) Az, Ki Eme Kardot Az Kőből S Üllőből Kihúzza, Arra Született, Hogy Egész Anglia Jogszerinti Királya Legyen. 
Sir Ector: Ezt ki mondta? 
Sir Pellinore: Mondtam, hogy a kard. 
Nannie: Beszédes egy fegyver. 
Sir Pellinore: (dühösen) Ráá vaan íírvaa! Méghozzá aranyos betűkkel. 
Sir Ector: És akkor miért nem húztad ki?
Sir Pellinore: De hiszen mondtam, hogy én nem voltam ott. Azt mondom el, amit a hírnöktől hallottam. 
Sir Kay: És kihúzták már a feliratos kardot? 
Sir Pellinore: Nem. Azért van az egész felfordulás. Nem tudják kihúzni a kardot, meg sem tudják mozdítani, pedig mindenki megpróbálta, s így országgá kellett kürtölni, hogy újév napján Londonban lovagi tornát rendeznek, s aki elmegy a tornára és kihúzza a kardot, az lesz egész Anglia örökös királya. Mit szóltok hozzá, he?
Sir Kay: Ó, apám, Nem mehetnénk el arra a tornára, s nem tehetnénk egy próbát? 
Sir Ector: Elképzelhetetlen. 
Sir Pellinore: London messze van. 
Sir Kay: Ó, mért ne mehetnénk el? Apám, hiszen pont tegnap avattak lovaggá, és egy lovagnak amúgy is részt kell vennie valamilyen lovagi tornán, és ez pont jókor van. Persze hogy nem a kard a fontos, de gondolj a tornára! Alighanem a legnagyobb lesz, amelyet valaha is rendeztek, meg gondolj arra, hogy mi mindent láthatnánk és csinálhatnánk. Engedj el a tornára, drága apám, ha szeretsz, hadd szerezhessem meg én az első díjat már az első bajvívásomkor. 
Sir Ector: De Kay, én még sosem voltam Londonban. 
Sir Kay: Eggyel több ok, hogy elmenjünk. Aki egy ilyen tornára nem megy el, csak azt bizonyítja vele, hogy nem csörgedez nemes vér az ereiben. És képzeld csak el, azt fogják mondani rólunk, hogy Sir Ector családja túl közönséges, és nem mert részt venni a londoni tornán. 
Sir Pellinore: (sejtelmesen) Londonban rengeteg az ember, azt beszélik.
Nannie: Meg üzletek is vannak, azt beszélik.
Sir Ector: Az áldóját! Gyerünk hát mindnyájan Londonba, és nézzük meg az új királyt. 
Sir Pellinore: A ménkűbe is! Végül is az a fővárosunk, a mindenit!
Sir Kay: Hurrá!
Nannie: Az úr legyen irgalmas.
 
3. jelenet
 
 (belép Arthur, nagyon szomorúan. Mögötte Merlin)
Sir Kay: Ó, Arthur, de jó, hogy jössz! Mit szólsz hozzá? Mindnyájan Londonba megyünk, a nagy újévi tornára.
Arthur: Mindnyájan?
Sir Kay: Igen, és te viszed a pajzsomat meg az öklelő kopjáimat, én meg mindenkit legyőzök és híres lovag leszek!
Arthur: Nos, örülök, hogy mind elmegyünk, mert Merlin is el akar menni. 
Sir Kay: Ó, Merlinre nem lesz szükségünk. 
Arthur: (lassan) El akar menni!
Sir Ector: El akar menni? Azt hittem mi akarunk elmenni.
Arthur: Merlin eltávozik tőlünk a kastélyból.
Sir Ector: Ugyan, Merlin, mi akar ez lenni? Egy mukkot sem értek az egészből.
Merlin: Búcsúzni jöttem, Sir Ector. Egyik növendékemet, Kayt tegnap lovaggá avatták, és a jövő héten másik növendékem is elmegy, mint Kay fegyvernöke. Itt már nincs rám szükség, ideje távoznom. 
Sir Ector: Ugyan ne beszélj ilyeneket. Szerintem használható és mulatságos fickó vagy. Maradj csak itt, taníts engem, légy könyvtáros, vagy akármi. Ne hagyj magára egy öregembert, miután a fiai kirepültek a fészekből. 
Merlin: Találkozunk mi még. Nincs ok a szomorúságra. 
Sir Kay: Ne menj el. 
Merlin: Muszáj. Igen jól szórakoztunk, amíg fiatalok voltatok, de az időnek az a természete, hogy repül. Sok egyéb dolgot kell most figyelemmel kísérnem. Így hát egy időre magatokra hagylak bennetek. Isten veletek.
Sir Pellinore: Isten veled!
Nannie: Isten veled, Merlin!
Sir Kay: Isten veled!
Arthur: (nagyon szomorúan) Isten veled!
Sir Ector: De hát nem mehetsz el. Egy hónap a felmondási idő. 
Merlin: (gúnyosan) Tényleg nem? (pörögni kezd és eltűnik)
 
4.jelenet. London
 
Sir Ector: Kay fiam, úgy látom, mindjárt megérkezünk a torna színhelyére. Remélem, nem fogsz csalódást okozni öreg atyádnak. 
Sir Kay: Ne félj, atyám, helyén van a szívem. 
Sir Pellinore: Ha meg nem sértem, Kay úrfi, inkább arról kéne megbizonyosodnia, hogy a fegyverei a helyükön vannak-e. 
Sir Kay: Lássuk csak. Arhur hozza öklelő dárdáimat, pajzsomat, a buzogányt. Szent ég! Otthon felejtettem a kardomat.
Sir Ector: Pedig kard nélkül aligha öklelőzhetsz. Teljesen szabályellenes lenne. Legjobb lesz, ha visszamész érte. Van még rá időd.
Sir Kay: Dehogy megyek, majd visszamegy érte a fegyverhordozóm. Ezt az átkozott baklövést. Hé, fegyverhordozó! Szaladj gyorsan vissza a fogadóba, és hozd el a kardom. Kapsz egy shillinget, ha idejében elhozod:
Arthur: Meglesz uram.
 
5. jelenet
(mindenki el, csak Arthur marad a színen)
Arthur: Micsoda gyalázat! Még hogy pénzt ígér! És fegyverhordozónak szólít! Ó, Merlin, tedd, hogy ne legyek goromba a fickóval, és hogy ne vágjam az arcába a shillingjét. Igaz, hogy ő lovag lett, de mégis csak a tejtestvérem és együtt nőttünk fel. Nem az én hibám, hogy ő született Sir Ector édesfiának.
(körülnéz) Na tessék. Teljesen eltévedtem. Most mit csináljak? Muszáj kardot szereznem Kaynek, ha addig élek is. Azt a shillinget is csak azért mondta, mert begyulladt a szerencsétlen. De hogyan szerez kardot az ember egy ilyen nagy városban? Lessek meg egy lovagot, és fegyverezzem le? Á, nem jó! Keressek egy kovácsműhelyt és vegyek egyet? De nincs nálam pénz. 
(odaér a kőbe foglalt kardhoz) Nocsak, csak nem egy háborús emlékmű? Mindegy, ez is megteszi.  Gyere, kard. Elnézést kell kérnem tőled, de a jobb ügy érdekében viszlek el. 
(erőlködik, ráncigálja) Ó, Merlin, segíts varázserőddel kivonnom ezt a fegyvert.  (hirtelen kirántja a kardot)
 
6. jelenet
 
(Megtalálja a többieket és szó nélkül Kay kezébe nyomja a kardot)
Sir Kay: De hiszen ez nem az enyém. 
Arthur: Csak erre tudtam szert tenni. Eltévedtem a városban. 
Sir Kay: Nagyon szép kard. Hol szerezted? 
Arthur: Egy templom előtt találtam, egy kőbe volt fogva. 
Sir Kay: Micsodaaa? Nézzük csak! Nincs rajta valami felirat? (nézegeti, forgatja) Jóságos Ég! Itt van rajta a felirat is: Az, Ki Eme Kardot Az Kőből S Üllőből Kihúzza, Arra Született, Hogy Egész Anglia Jogszerinti Királya Legyen. Apám, gyere csak egy pillanatra.
Sir Ector: Jövök fiam. De mi van veled? Fehér vagy, mint a fal.
Sir Kay: Emlékszel még a kardra, amelyet Anglia királya fog kirántani?
Sir Ector: Igen.
Sir Kay: Hát itt van. Nálam. A kezemben. Én rántottam ki.
Sir Ector: (körülnéz) Nos, Kay, itt a kő, és nálad a kard. Akinél a kard, az Anglia királya. A fiam vagy, és én büszke vagyok rád, bármit cselekszel. Megesküszöl rá, hogy a magad erejéből rántottad ki a kardot? 
Sir Kay: (ránéz Sir Ectorra, aztán Arthurra, végül a kardra) Hazudtam. Arthur rántotta ki.
Sir Ector: (térdre ereszkedik Arthur. előtt) Uram, királyom.
Arthur: Ne csinálj ilyet, apám. Hadd segítselek fel. Ne tégy boldogtalanná.
Sir Ector: Nem, nem, nem, uram. Sosem voltam én apád. Pólyás korodban kerültél a kastélyomba, tudod jól, hogy én csak nevelőapád vagyok.
Arthur: Sokan magyarázták már nekem, hogy nem a te véred vagyok, de hát ez egy csöppet sem fontos.
Sir Ector: Uram, ugye jó és kegyes leszel hozzám, ha királlyá leszel?
Arthur: Ne beszélj így!
Sir Ector: Uram, nem kérek én tőled egyebet, csak azt, hogy fiamat, azaz tejtestvéredet, azaz Sir Kayt tedd majd birodalmad országnagyává.
(Kay és Sir Pellinore is letérdelnek)
Arthur: Ó, hagyjátok abba! Persze hogy Kay lesz az országnagy, ha nekem királlyá kell lennem. Bárcsak sose láttam volna meg ezt az utálatos kardot.
 
7. jelenet
(belép a királyi kancellár és néhány lovag, köztük Lot király)
Kancellár: Mi folyik itt, nemes uraim?
Sir Pellinore: (feltápászkodik) Kancellár uram, megtaláltuk Anglia jogszerinti királyát.
Lot király: Nocsak, mit nem állít itt uraságod?
Sir Ector: Kérem, uraim, nevelt fiam, Arthur, ezen a helyen kirántotta a bűvös kardot a kőből.
Kancellár: És vajon melyik lovagban tisztelhetjük, a Kardrángató Hőst?
Arthur: (előre lép) Én vagyok Arthur, Kancellár uram, de nem vagyok lovag.
Lot: Ez esetben nem hiszem, hogy tényleg ki tudta rántani azt a kardot. Különben sem valószínű, hogy igazat mond, mivel engem illet Anglia trónja.
Sir Kay: És szabadna megtudnunk, kit tisztelhetünk a lovag úrban?
Kancellár: Nos, uraim, ez a lovag itt Lot király személyesen. Ő Skócia királya, a Levegő és Sötétség királynőjének hites ura, ...
Lot: És nemsokára egész Anglia királya is.
Sir Pellinore: Aljas hazugság. Azé a trón, aki kirántotta a kardot. Hiszen rá is van írva, színarany betűkkel. És a kardot bizony nem felséged rántotta ki, ha mégoly bűvös királynő is a felesége.
Lot: (kardot ránt) Ezért megfizet, uram!
Kancellár: (megfogja Lot karját) Nyugodjék meg felség. Uraim, csak egy megoldás van: próbát kell tenni. Fiatalember, megtenné, hogy visszadugja a kardot a kőbe? Csodálatos, köszönöm. Tehát, uraim, lássuk, ki bír vele?
(Megpróbálja, de a kard nem mozdul. Utána sorra próbálkoznak a többiek)
Sir Ector: Hát én öreg vagyok már ehhez.
Sir Pellinore: No, belőlem se lesz király.
Sir Kay: Ó, Art, ezt te tényleg meg tudtad mozdítani?
Lot: Eresszenek már oda. Úgyis hiába próbálkoznak. (ráncigálja, húzza, hogy majd beleszakad) Látják? Mozog már. Mmmm. Mindjárt kint lesz. Érzem, hogy lötyög már a kőben.
(A többiek összehúzott szemöldökkel csóválják a fejüket)
Kancellár: Lot uram, azt hiszem, ez nem mozdul. Engedje oda az ifjú legényt is.
Lot: (lihegve) Hát, ha mindenáron fel akar sülni. De ha király leszek, nyomban fejét vétetem a pimasznak.
(Arthur odalép és könnyedén kihúzza a kardot)
Lot: Persze, mert már meglazítottam!
(Arthur erre visszadugja a kardot és hátralép. Lot újra megpróbálja, de megint felsül. Art megint kihúzza...)
Kancellár: Hát azt hiszem, hogy megtörtént a csoda. (Letérdel Arthur előtt.) Felség. (Lot kivételével mindenki letérdel)
Lot: Megkeserülitek ezt még! Fogtok ti még előttem is térdepelni, ostoba angolok. (kirohan)
Kancellár: (feláll) Felség, engedelmeddel, kövessetek a királyi várba, hogy az udvar színe előtt megtörténhessen a koronázási szertartás.
 
8. jelenet
(belép Arthur és Merlin)
Arthur: Hát meg kell mondanom, hogy jó dolog királynak lenni. Gyönyörű ütközet volt.
Merlin: Gondolod?
Arthur: Persze. Emlékezz csak vissza, hogy futamodott meg Lot király, mikor forgatni kezdtem az Excaliburt.
Merlin: Először ő futamított meg téged, ha jól emlékszem.
Arthur: Az semmi. Csak azért volt, mert nem használtam az Excaliburt. De mihelyst kihúztam hűséges kardomat, máris úgy futottak, mint a nyulak.
Merlin: Valószínűleg megtanulod majd egyszer, hogy a háború keserves, kegyetlen dolog. 
Arthur: Igazán? 
Merlin: (gúnyosan) Igazán? Igazán? Igazán? Csak ezt tudod hajtogatni. Mint egy iskolás kölyök. 
Arthur: (tréfásan) Vigyázz, mert leüttetem a fejed.
Merlin: Üttesd. Az volna a legjobb. Legalább nem kéne tovább nevelősködnöm melletted. 
Arthur: Mi a baj, Merlin? Rossz hangulatban vagy? Vagy rosszul csinálok valamit? Mondd meg, kérlek.
Merlin: (gúnyosan) Mondd meg, kérlek. És mi lesz, ha majd nem leszek itt, hogy megmondjam? Használd már végre a saját eszedet! Gondolkozz egy kicsit. Veszélyes dolog mástól kérni tanácsot. Most megyek, elrepülök a Bermudákra, de estére visszajövök. Kíváncsi leszek, mire jutsz. (Merlin el) 
 Arthur: Apród! (az apró belép) Menj, és hívd ide azonnal Sir Ectort, Sir Kayt, Sir Pellinore-t és a kancellárt. Összehívom a koronatanácsot. (apród el)
 
9. jelenet
 
(belép Sir Lancelot , de a király nem veszi észre)
Arthur: Nos, ha meggondoljuk, Merlinnek igaza van. Tényleg nem mulatságosak az ütközetek. Többszáz gyalogosom meghalt a legutóbbi csatában. Merlin is ellenzi a háborút. Egy biztos: a csatát mégis az ő segítségével nyertem. De miért segít nekem Merlin háborút viselni, ha egyszer a háborút helyteleníti?
Sir Lancelot: Engedelmeddel, felség, csak azt tudom elképzelni, hogy Merlin egy bizonyos cél érdekében akarja, hogy győzz.
Arthur: Igen, ez az. (csodálkozva néz Lancelotra) De ki vagy te?
Sir Lancelot: Nevem Lancelot, Franciaország királyának vagyok a fia. Tegnap érkeztem udvarodba, hogy lovagi szolgálatra jelentkezzem.
Arthur: Ó, Lancelot. Emlékszem már. Részt is vettél a tegnapi lovagi tornán, méghozzá remek eredménnyel. Hisz ez nagyszerű, kedves barátom. De hol is hagytam abba?
Sir Lancelot: Merlinnél. Azon gondolkoztál, felség, hogy miért is segít téged Merlin a háborúban.
Arthur: Úgy van. Éspedig azért,... mert ha megnyerem a háborút, én leszek az egész királyság ura. Akkor pedig hatalmamban lesz megakadályozni a további háborúskodást, és tehetek valamit az erőszak ellen. Így van?
Sir Lancelot: Azt hiszem felség, tényleg erről van szó.
 
10. jelenet
(apród belép, nyomában a hívott urak.)
Apród: Parancsodra, felség, megjelentek az urak a koronatanácsra. Sir Ector, Sir Pellinore, Sir Kay és a Kancellár úr.
(Belibben Merlin is)
Merlin: És én is visszajöttem a Bermudákról, mert valami azt súgta, végre kitaláltál valami királyhoz méltót.
Kancellár: Hívattál, Felség.
Arthur: Végre itt vagytok. Nos, a következő elhatározásra jutottam: Ha megnyerjük a háborút, és szilárdan kezünkben tartjuk a hatalmat az egész országban, új lovagságot szervezek. Nem büntetem meg a gonosz lovagokat, nem köttetem föl Lot királyt, hanem megpróbálom megnyerni őket a mi Rendünknek. Fölesketem lovagjainkat arra, hogy erőszakot csak a jó szolgálatában alkalmazzanak. Lovagjaim bejárják majd a földet, talpig vasban, felfegyverezve, de fegyverükkel a gyengéket, a szüzeket, az igaz ügyet fogják védelmezni.
Sir Ector: Nagyszerű, Arthur. Ez levezeti majd verekedés utáni vágyukat, de mégsem az erőszak fog uralkodni országodban. 
Sir Pellinore: Valóban remek ötlet.
Sir Lancelot: De vigyázz! Mérhetetlen lesz majd a féltékenykedés. Valamennyi lovag azt fogja mondani az új lovagrendben, hogy ő a legkülönb, és mindegyik az asztalfőn akar majd ülni. 
Arthur: Hát legyen akkor kerek az asztal, és akkor nem lesz asztalfő.
Sir Kay: Csakhogy körülbelül százötven lovagot nem tudsz egy kerek asztal köré ültetni, Arthur. 
Merlin: Körülbelül ötven yard átmérőjű asztal kellene. Ezt a 2rπ  képlettel számíthatod ki. 
Kancellár: Igen, igen. De gondolják csak el mekkora teret foglal egy 50 yard átmérőjű asztal. Az valóságos fa-óceán lenne, egy kis embersávval a partján. Nem is lehetne az ételt a közepére tenni, mert senki sem érné el.
Arthur: Akkor hát ne kerek asztalt csináljunk, kör alakút. Olyan asztalra gondolok, amelyik kerék formájú. A szolgák meg belül, az üres térségben járkálhatnának, ahol a kerék küllőinek kéne lenniük. A lovagokat meg nevezzük el a Kerekasztal Lovagjainak.
Sir Pellinore: Remek név.
Sir Ector: De gondolod, Arthur, hogy Lot király hívei valaha is megszelídülnek?
Arthur: Nem. Ezért az a legfontosabb, hogy a fiatal lovagokat nyerjük meg az ügynek. Új lovagrendet kell nevelnünk a jövő számára. 
Merlin: Na, Arthur, hosszú idő óta ez a legjobb ötleted. 
Sir Pellinore: Akkor a háború befejezése után rögtön fel kéne esketni a lovagokat.
Sir Ector: Egy nagy lakomával egybekötve. 
Arthur: És azt hiszem ezt az alkalmat fogom megragadni arra, hogy feleségemet bemutassam az udvarnak.
Sir Lancelot: De felség! Hiszen nincs is feleséged.
Arthur: Ez igaz, kedves Lancelot, egyelőre.
Merlin: De ha jól látom a jövőt, a jövendő királyné két nap múlva érkezik majd udvarunkba.
Sir Kay: Uraim, zajt hallok kintről. Jó volna utána nézni. Attól tartok hamarosan hírt kapunk a lázadó Lot királyról. 
Sir Ector: Menjünk, tehát.
(mindenki el)
 
11. jelenet
( Kancellár és Apród belépnek )
Kancellár: Készen áll minden a lovagavatásra?
Apród: Igen, Kancellár úr. Amióta dicső királyunk megnyerte a háborút, csak az avatásra készülődünk. 
Kancellár: Már itt is vannak. Állj az ajtóhoz, Apród.
(Isabelle berohan, tanácstalanul körülnéz)
Kancellár: Csak nincs valami baj, Isabelle kisasszony?
Isabelle: Ugye még nem kezdődött el a lovagok esketése?
Kancellár: (ő is körülnéz jó alaposan) Én úgy látom, még nem.
Isabelle: Szent ég! Ugye nem azt akarja mondani, Kancellár úr, hogy már véget is ért a szertartás?
Kancellár: Nyugodjon meg a kisasszony, még semmi sincs veszve. Bármelyik pillanatban várjuk a lovag urak érkezését.
Isabelle: És ugye a vitéz Sir Percival is itt lesz az avatáson? 
Kancellár: Minden bizonnyal. De úgy hallom, most már tényleg itt vannak.
(Isabelle ijedten oda szalad, ahol később a hölgyek fognak állni, és a ruháját igazgatja. Bevonulnak a lovagok, mögöttük a hölgyek)
Apród: Őfelsége Arthur király, és Őfelsége Guinevra királyné.
(trombitaszó, Arthur és Guinevra egymásba karolva bevonulnak)
Arthur: Kedves lovagjaim! Nagy pillanathoz érkeztünk. Új és dicső lovagrend születik most belőlünk Isten és a magunk dicsőségére. Emeljétek esküre kezeteket és hallgassátok Guinevra királynét.
Guinevra: Jó lovagok! Ahhoz, hogy méltó tagjai lehessetek az új lovagrendnek, meg kell esküdnötök a lovagok legfontosabb parancsolataira. Esküdjetek, hogy soha nem bántalmazzátok a gyengéket!
Lovagok: Esküszünk.
Guinevra: Esküdjetek, hogy mindig megvédelmezitek a szüzeket és az asszonyokat!
Lovagok: Esküszünk.
Guinevra: Esküdjetek, hogy kardotokat csak a jó védelmében használjátok!
Lovagok: Esküszünk.
Guinevra: Esküdjetek, hogy soha nem tértek ki a kínálkozó kaland elől!
Lovagok: Esküszünk.
Guinevra: Esküdjetek, hogy mindhalálig hűek maradtok a királyhoz, egymáshoz és a Kerekasztalhoz!
Lovagok: Esküszünk.
Arthur: Végül esküdjetek a királynéra!
Lovagok: Esküszünk.
Guinevra: Mostantól fogva mindannyian a Kerekasztal lovagjai vagytok. Viseljétek büszkén ezt a nevet, és éljetek úgy, hogy ne hozzatok szégyent erre a névre. Tüzzétek lándzsátokra hölgyeitek kendőjét, hogy szerencsét hozzon nektek a lovagi viadalokban. Van köztetek olyan, aki már az esti lakoma után portyára akar indulni?
Sir Percival: Én szeretnék mihamarabb hírnevet szerezni, királyném.
Guinevra: Gyere hát ide, jó lovag, hogy áldásommal indulhass útnak. 
(lovag odamegy, letérdel, Guinevra homlokon csókolja)
Sir Percival: Akkor hát indulok is, felségtek, hogy elsőként nézhessek szembe a  Kerekasztal ellenségeivel. (el)
Arthur: Menjetek most ti is, jó lovagok, és készülődjetek az esti mulatságra.
Guinevra: Ti is gyertek, kedves hölgyek, hogy a vacsora kezdetéig legyen időnk átöltözni, szépítkezni.
(mindenki távozik, csak Sir Lancelot marad a teremben.)
Sir Lancelot: Ó, én boldogtalan. Kisgyerek korom óta készülök arra, hogy a világ legjobb lovagja legyek, aki nemcsak a legbátrabb és legerősebb, de a legerényesebb is. Most végre elkezdôdhetne az az élet, amire oly régen készülök. A legdicsőbb király barátja lehetek, s mi történik? Meglátok egy gyönyörü nőt, és hatalmába kerít a szerelem. Ó, Guinevra! Miért is kellett megpillantanom téged? Úgy érzem, elpusztulok, ha ő nem lehet az enyém. De jaj, hiszen mégsem lehet soha, hiszen királyném ő, s barátom asszonya. 
(kimegy)
 
2. felvonás
 
12. jelenet
(udvarhölgyek és Guinevra be)
Meg: Ó, hölgyek, láttátok mennyire délcegen feszítettek lovagjaink az avatáson?
Elaine: Hát persze drágám. Mégis mind közül Sir Kay volt a legdaliásabb.
Caroline: Meg kell hagyni, Elaine drágám, hogy Sir Kay valóban daliás, mégsem veheti fel a versenyt az én bátor Sir Robinommal.
Meg: Nem értem, kedves Caroline, hogy miért rajongsz annyira Sir Robinért. Sir Pinel a múltkor is kivetette őt a nyeregből a lovagi tornán.
Morgan: Ugyan, Meg drágám! Sir Pinel csak azért volt olyan sikeres, mert Sir Gawaine pont nem vett részt a tornán. 
Isabelle: Mondhattok akármit, szerintem egyik lovag sem ér fel a kedves Sir Percivallal.
Caroline: Na de hölgyeim, csak nem fogunk összeveszni most ezen?! Természetesen mindannyian a magunk lovagját látjuk a legerősebbnek. És ez így is van rendjén. 
Elaine: Igen, teljesen igazat adok neked, Caroline. Mindenki a maga lovagját hiszi a legderekabbnak, és csak én tudom, hogy mégis Sir Kay a legkülönb közöttük.
Morgan: Én örülök neki, kedves Elaine, hogy neked Sir Kayre esett a választásod, mert így legalább nem kell tőled féltenem az én kedves Sir Gawainemet. 
Meg: Tőlem is nyugodtan alhatsz, Morgan drágám. Én inkább maradok a hős Sir Pinelnél.
Guinevra: (ingerülten) Nem hagynátok végre abba? Másról se tudtok beszélni, csak arról, hogy Sir Pinel így, meg Sir Kay úgy. Rossz hallgatni benneteket.  
Elaine: Mondd csak, Guinevra, neked egyik lovagon sem akadt meg a szemed?
Guinevra: Szeretnélek figyelmeztetni, Elaine, hogy én a király felesége vagyok.
Caroline: Hát persze, úrnőnk. De Arthur soha nem vesz részt a lovagi tornákon, mivel a királyra csak ellenségei emelhetnek kardot. De azért valamelyik lovag csak kivívta csodálatod?
Guinevra: Szerintem a legjelesebb lovag nem más, mint Sir Lancelot, akit még soha senki nem győzött le. 
Morgan: Ami igaz, igaz. Sir Lancelot tényleg az egyetlen veretlen lovag.
Meg: Azt is mondják róla, hogy varázsereje van. Nem hiába lett ő király fővezére és legjobb barátja.
Guinevra: Menjetek most, hölgyek, lakosztályomba. Készülődjetek az esti mulatságra. Én is nemsokára követlek titeket.
(udvarhölgyek meghajolnak és kimennek)
 
13.jelenet
Guinevra: Milyen furcsa érzés lett rajtam urrá, most, hogy Sir Lancelot nevét emlegették. Úgy érzem valami titokzatos erő kerített hatalmába. Láttam, hogy milyen furcsán nézett rám a lovagavatáson. De hiszen én szeretem Arthurt, és nem akarom, hogy pont az ő legjobb barátja miatt kelljen bűnösnek éreznem magam.
(Lancelot belép)
Lancelot: (zavartan) Ó, királyném, Guinevra, nem tudtam, hogy itt talállak, de jó, hogy így történt. Szeretnék mondani neked valamit.
Guinevra: Hallgatlak, dicső Lancelot.
Lancelot: Nehéz dolog erről beszélnem, de remélem megértesz majd, és nem bántódsz meg azon, amit mondanom kell. 
Guinevra: Ígérem, hogy nem fogom a szívemre venni, bármi légyen is az.
Lancelot: Tudom, hogy bűnös dolog, de mégsem tudom magamba fojtani. Amióta megláttalak, Guinevra, úgy érzem más ember lettem. Nem érdekel többé a bajvívás, se a régi barátok, se a hősi küzdelem. Csak téged látlak, bárhová nézek. (letérdel) Azt hiszem, beléd szerettem, királynő.
Guinevra: Állj fel, jó lovag, és nézz rám! Azt hiszem, talán varázst bocsátottak ránk, vagy mi magunk varázsolódtunk el, de meg kell vallanom neked, hogy az én szívem is furcsán dobog, amióta megláttalak. De ha így van, nagy veszélyben vagyunk. Körülöttünk él rengeteg ember, mindenki minket figyel,... 
Lancelot: És itt van Arthur is. Úgy érzem barátom ellen vétkezem most,...
Guinevra: S én férjem ellen. Nem élhetünk hazugságban, jó Lancelot, ezt te is tudod. Próbáljuk meg elfelejteni ezt a szerelmet.
Lancelot: Ha látlak, Guinevra, nem tudlak nem szeretni. De még ma elmegyek az udvarból, hogy hátha a távolság meggyógyítja szívünket. 
 
14. jelenet 
(belép Arthur)
Arthur: Nahát, ezt a szerencsét. Pont titeket kereslek. Szerencse, hogy így együtt talállak benneteket.
Lancelot: Arthur, szeretnék engedélyt kérni tőled, hogy elhagyhassam az udvart.
Arthur: De hiszen még úgyszólván alig voltál az udvaromban. Miért akarsz máris elmenni?
Lancelot: Muszáj elmennem.
Arthur: Muszáj elmenned? Hogy érted, hogy muszáj elmenned? 
Lancelot: Szeretnék portyára menni. Szeretnék kalandot keresni.
Arthur: De Lance...
Lancelot: Hát nem azért van a Kerekasztal? Nem az a feladatuk a lovagoknak, hogy portyára menjenek és harcoljanak az erőszak ellen? Miért akarsz megakadályozni?
Arthur: Ugyan, azért nem kell így felizgatnod magad. Ha el akarsz menni, természetesen elmehetsz, amikor akarsz. Csak azt gondoltam, jó lenne, ha egy kicsit velünk maradnál. Ne haragudj, Lance. Nem tudom mi ütött beléd.
Lancelot: Semmi, Arthur, és kérlek, te ne haragudj. De el kell most mennem, úgy érzem.
Guinevra: Gyere vissza hamar.
(Lancelot kezet csókol a Királynénak és kisiet. Miután kiment, Arthur belekarol Guinevrába, és ők is kimennek a másik oldalon.)
 
15. jelenet
(berohan a színre egy csapzott úrinő, nyomában a feldühödött Lot király)
Rosamunda: Segítség! Segítség! 
Lot király: Most nem menekülhetsz, asszony.
Rosamunda: Segítség! Meg akar ölni ez a vadállat.
Lot király: Meg is öllek, csak kapjalak el.
(Lancelot belép)
Lancelot: Hé, állj meg, hitvány alak, akarom mondani nemes lovag.
(Rosamunda Lancelot háta mögé rohan)
Rosamunda: Segítség! Jaj, mentsen meg! Le akarja csapni a fejem!
Lot király: Hagyja békén azt a nőt! A feleségem, és felszarvazott!
Rosamunda: Nem igaz! Jaj, uram, mentsen meg tőle! Kegyetlen, brutális vadállat. Azért féltékeny, mert szeretem az unokabátyámat. Miért ne szerethetném az unokabátyámat? 
Lot király: Parázna nőszemély!
Lancelot: Igazán nem szabad így rátámadni egy nőre. Nem érdekel, hogy ki a vétkes, de egy nőt akkor sem szabad megölni.
Lot: Mióta?
Lancelot: Amióta Arthur  a király. 
Lot: Ez a nő a feleségem. Semmi köze hozzá se magának, se annak a tökkelütött Arthurnak. Takarodjon! És akármit is mond, felszarvazott!
Rosamunda: Nem én. Dehogy szarvaztalak fel. De te zsarnok vagy. És iszákos.
Lot: És ki miatt lettem iszákos, mi, Rosamunda?
Lancelot: Csönd! Fogják be a szájukat mind a ketten. Addig itt maradok magukkal, amíg le nem csillapodik, kedves uram. Vagy inkább volna kedve megvívni velem?
Lot: Szó sincs róla. Magára ismertem az ezüst pajzsáról. Maga Sir Lancelot, és nem vagyok olyan hülye, hogy megvívjak magával, főleg egy ilyen ringyóért nem. Mi az ördögnek avatkozik bele? 
Lancelot: Azonnal távozom, mihelyt lovagi becsületszavára megígéri, hogy nem fog asszonyt ölni. 
Lot: Dehogy ígérem. 
Rosamunda: Hiába is ígérnéd. Ha megtennéd, akkor sem tartanád meg. 
Lot: (hátranéz) Mocsárlakók ügetnek utánunk. Katonák. Talpig fegyverben. Nézzen csak hátra!
(Amíg Lancelot megfordul, Lot megpróbálja levágni Rosamunda fejét, de az éppen hátra tud még ugrani. Lancelot visszafordul)
Lancelot: Ezért megölöm!
Lot: Ne öljön meg! Kegyelem! Felszarvazott! (letérdel)
Lancelot: Álljon fel és küzdjön, maga nagyszájú!
Lot: Kegyelem!
(Lancelot elkezdi a kardjával bökdösni. Lot hirtelen felpattan, és rátámad Lancelotra. Összcsapnak. Közben a nő elmenekül. Végül Lancelot kiüti Lot kezéből a kardot)
Lot: Ne öljön meg! Megadom magam! Ugye, nem öl meg? 
Lancelot: Álljon fel. Nem bánom, nem ölöm meg. Menjen a királyi udvarba, Camelotba, és jelentkezzen a királynénál fogolynak.
(mindketten el)
 
16. jelenet
(Arthur udvarában)
Arthur: Nos, kedves lovagjaim, úgy tűnik, hogy már majdnem mindenki hazatért a portyáról.
Guinevra: Egyedül csak Sir Lancelot nem érkezett még meg.
Merlin: Ne félj, királyném, ő is útban van hazafelé. 
Guinevra: Ó, Merlin, biztos vagy ebben?
Merlin: Elvégre varázsló vagyok, ha nem tévedek.
Arthur: De Gwen, azt hiszem, nincs okod panaszra. Az elmúlt fél esztendő során Lancelot 199 legyőzött lovagot küldött neked ajándékba. 
Guinevra: Ez igaz. De hát te is szeretnéd már, Arthur, hogy újra teljes legyen a Kerekasztal, vagy nem?
Arthur: Hát persze, drágám. De addig is hallgassuk meg Sir Gawaine kalandjának végét. Befejeznéd a történetet, kedves Gawainem?
Sir Gawaine: Parancsodra, Arthur. Tehát ott tartottam, hogy megpillantottam a szörnyű hétfejű sárkányt a híd túloldalán. De persze egy csöppet sem ijedtem meg. Kardot rántottam, és nekirontottam a fenevadnak. Ádáz küzdelem után sikerült levágnom mind a tizenkét fejét. 
Merlin: Hát igen. Fura időket járunk. Bármelyik hétfejű sárkánynak egy pár perc alatt nő még öt-hat feje.
Sir Gawaine: No, de erre előront az erdőből három még nagyobb sárkány. Elindultak felém. Én persze előkaptam a dárdámat, és támadásba lendültem. Az elsőt szíven szúrtam, a másodikat felkoncoltam, a harmadikat felaprítottam, a negyediket miszlikbe vágtam, az ötödiket megfutamítottam, a hatodikat...
Merlin: A hatodikat meg már csak úgy odaképzelted.
Morgan: Ó, kérem folytassa, kedves Sir Gawaine.
Sir Gawaine: Sajnos, drága Morgan kisasszony, a történet itt lassan véget ér. Ugyanis ez volt Anglia utolsó sárkánya.
Morgan: Büszke vagyok, hogy pont maga kaszabolta le az utolsót.
Apród: (belép) Felség, megérkezett Sir Lancelot.
Arthur: Végre! Vezesd be azonnal!
 
17.jelenet
(belép Sir Lancelot, Arthur elészalad, átölelik egymást)
Arthur: Isten hozott, drága barátom. Már alig vártuk, hogy végre megérkezz.
Lancelot: Hát itt volnék.
Guinevra: Apród, hozz egy kupa körtebort Sir Lancelotnak! (előre lép) Örülök, hogy visszatértél, kedves Lancelot! 
Arthur: De gyere, mesélj, milyen kalandjaid voltak? Hiszen kétszáz foglyot küldtél Gwennek ajándékba! Biztos rengeteg mesélnivalód van!
Guinevra: Ugyan, Arthur drágám. Nem látod, hogy szegény Lance milyen fáradt? Hagynunk kéne őt, hogy kifújhassa egy kicsit magát. 
Lancelot: Ha nem bánod, Arthur, tényleg leheverednék egy kicsit.
Arthur: Hát, már kibírtam nélküled fél évet, de most úgy látszik, néhány órát még muszáj lesz várnom. Menj, Lance, és pihend ki magad, de aztán rögtön gyere és mesélj!
(Lancelot kimegy)
Guinevra: Azt javaslom, hogy addig mi is vonuljunk vissza egy kis pihenésre.
(mindenki el) 
 
18. jelenet
(belép Lancelot az egyik oldalon, Guinevra pedig a másikon)
Lancelot: Guinevra, beszélni szeretnék veled!
Guinevra: Igen, Lance, tudom. Már vártam, hogy megkeress. 
Lancelot: Akkor azt is tudod, hogy mit akarok mondani. Ugye tudod, Gwen, hogy hiába volt minden? Hiába kalandoztam fél éven át, nem tudtalak elfelejteni. Úgy érzem, hogy ezalatt csak még kedvesebb lettél a szívemnek.
Guinevra: Istenem, Lance. Azt hiszem, én is pont azt érzem, amit te, de nem tudom, hogy menekülhetnénk ebből a helyzetből. Ez nem maradhat így tovább. (megfogják egymás kezét)
Lancelot: Ó, bárcsak az enyém lehetnél. Magammal vinnélek a világ végére, hogy ott éljünk titokban, boldogan. 
Guinevra: És el is mennék veled, ugye tudod? De azt is tudjuk mindketten, hogy ezt soha nem fogjuk megtenni. Én Arthurt is szeretem, és sosem hagynám őt el. Neked pedig urad ő, pártfogód, s barátod. Te sem akarnád megcsalni őt. 
Lancelot: És pont ezért vagyunk szörnyű kelepcében. El nem mehetünk, de itt sem maradhatunk egymás mellett. Éppen ezért azt hiszem, az lenne a legjobb, ha én mennék el az udvarból, de most már örökre.
Guinevra: Nem tudom. Nem bírnám ki, ha itt hagynál magamra. Várjunk még egy kicsit!
Lancelot: De hiszen nem magadra hagynálak, Guinevra. Itt marad neked Arthur, akit szeretsz, s aki viszontszeret téged. Hidd el, csak így tudjuk becsületünket megőrizni és hűek maradni Arthurhoz.
Guinevra: Lehet, hogy igazad van, de kérlek, mégse indulj még, hiszen csak most jöttél meg. Arthur sem engedne.
Lancelot: Rendben van, maradok még, de félek, hogy ez egyikünknek se lesz jó.
Guinevra: Hangokat hallok. Megyek, ne lássanak minket együtt.
(kimegy)
 
19. jelenet
(belép Arthur, nyomában Merlin, Sir Kay, Sir Ector, Sir Pelliore. Arthur még pont észreveszi a távozó Guinevrát)
Arthur: Á, Lance, épp a legjobbkor. Már csak te hiányoztál, hogy megkezdhessük a tanácskozást.
Lancelot: Miről?
Sir Pellinore: Igaz is, Lance még csak nemrég tért haza, nem tud az eseményekről.
Sir Ector: Ugyanis, Lance, egy kicsit elszabadult a pokol mostanában Camelotban.
Sir Kay: Amióta a lovagok visszatértek az első hosszú portyáról, nap mint nap ellenségeskedőket békítünk, acsarkodók közt teszünk igazságot. 
Lancelot: De hát a Kerekasztal pont az erőszak ellen jött létre.
Arthur: Ez igaz. Csakhogy mi az erőszak ellen erőszakkal harcoltunk. Mostanra minden lázadót levertünk, kiirtottuk az utolsó sárkányt is, legyőztük a gonosz lovagokat. Most, hogy nincs ellenség többé, lovagjaink egymás ellen fordítják a bennük rejlő agressziót.
(berohan Meg és Elaine)
Meg: Jaj, felséges királyunk, gyere gyorsan, segíts!
Sir Pellinore: Mitől ilyen izgatott, Meg kisasszony?
Elaine: Jöjjenek gyorsan! Sir Pinel és Sir Robin összevesztek azon, hogy melyikük ölt meg több boszorkányt élete során.
Meg: Úgy összeszólalkoztak, hogy mostanra már talán agyon is csapták egymást.
(berohan Sir Robin, mögötte Sir Pinel kivont karddal)
Sir Robin: Te ostoba tökfilkó! Nem is láttál boszorkányt soha életedben!
Sir Pinel: Te fajankó! Hisz te meg még a gereblyét is seprűnyélnek nézed!
Sir Robin: Tuskó!
Sir Pinel: Megöllek, te átkozott!
(kirohannak)
Arthur: Látod, Lance, erről beszéltem. Kay, kérlek menj utánuk a hölgyekkel, és békítsd ki őket. 
(Sir Kay és a hölgyek el)
Sir Ector: Meg kell büntetned őket. 
Sir Pellinore: Ez tényleg nem maradhat így, Arthur. 
Arthur: Azt hiszem, tudom mi a baj. Ott rontottam el, hogy az én Kerekasztalom világi elgondolás volt. Megfeldkeztem Istenről. 
Sir Lancelot: Mit szándékozol csinálni?
Arthur: Arra gondoltam, hogy meg kéne próbálkoznunk egy olyan feladattal, ami a léleknek lenne hasznára, ha érted mire gondolok. Ha a bennünk lakozó erőknek olyan levezető csatornát találunk, hogy az emberi igazság helyett Istent szolgálja, biztos, hogy megállítjuk a züllést, és érdemes dolgot művelünk.
Sir Ector: Keresztes háború lesz! Elküldesz bennünket, hogy mentsük meg a Szent Sírt! 
Sir Lancelot: Vagy ereklyéket is kereshetünk. Ha minden lovag elindul, hogy megkeresse a Szent Kereszt egy darabját, még csak harcolni sem kell. Tudniillik, ha keresztes háborút indítunk, ismét csak erőszakot kell alkalmaznunk a hitetlenek ellen. De ha igazán és őszintén valami olyasmiért fogna össze az Asztal, hogy fölkutat valamit, ami magáé Istené volt, az méltó vállalkozás lenne. 
Sir Pellinore: Ezzel nagy szolgálatot tehetnénk az egész kereszténységnek. A Szent Keresztet 326-ban találták meg. Megkereshetnénk a lándzsát is, amellyel a mi Urunk életét kioltották. 
Arthur: Gondoltam rá.
Sir Ector: El kell utaznunk mindenhová, a Szentföldre, minden városba.
Sir Pellinore: Igen.
Arthur: Meg kellene keresnünk a Szent Grált, azt a kelyhet, melybe Jézus vérét folyatták.
Sir Ector: Arthur, azt hiszem, ez uralkodásod legnagyobb ötlete. 
Arthur: Ugye, Lance, számíthatok rád a keresésben?
Sir Lancelot: Ez magától értetődik, Arthur. 
Merlin: (sejtelmes hangon, miközben szúrósan néz Lancelotra) Azt ugye tudjátok, hogy a Szent Grált csakis a legkiválóbb, a legnemesebb lovag találhatja meg?
Arthur: Akkor, úgy vélem, rád vár a dicsőség, barátom.
Sir Lancelot: Mindent meg fogok tenni, Arthur, hiszen tudod.
Arthur: Menjetek most, barátaim, hívjátok össze lovagjainkat. Lance, te vagy a fővezér, kérlek hirdesd ki, hogy mit határoztunk!
(Lancelot, Sir Ector, Sir Pellinore el)
 
20. jelenet
Merlin: Úgy látom, Arthur, kezdesz belejönni az uralkodásba. Használod az eszed, úgy gondolkodsz, ahogy azt egy királynak kell. 
Arthur: Hát, lehet, hogy mint király egész használható kezdek lenni, de mint férj, azt hiszem, csődöt mondtam. Tudod miről beszélek, Merlin, ugye?
Merlin: Egy varázsló mindig mindent tud. Gondolom Guinevráról és Lancelotról.
Arthur: (sóhajt) Szóval te is észrevetted. Legjobb barátom és feleségem egymásba szerettek. Mit lehet itt tenni, kedves Merlin?
Merlin: Ó, hát lehetni rengeteg dolgot lehet. Börtönbe zárathatod őket, Guinevrát máglyán elégettetheted, Lancelot-t lefejeztetheted, mindkettejüket száműzheted, soroljam még?
Arthur: Köszönöm, elég lesz. Azt én is tudom, hogy mi mindent csinálhatok, csak azt nem, hogy mégis mitévő legyek. Guinevrát szeretem, Lancelot pedig a legjobb barátom. Egyikőjüknek se szeretnék fájdalmat okozni.
Merlin: Hát az már biztos, hogy attól, hogy száműzöd Lancelot-t, Guinevra még nem fog újra visszaszeretni beléd. (legyint) De te amúgy sem akarod száműzni egyikőjüket sem.
Arthur: Nem hát. De honnan tudod?
Merlin: Én nem csak varázsolni tudok, hanem a jövőt is látom. Azt is tudom, hogy mi lesz a történet vége. 
Arthur: Mi?
Merlin: Nem árulhatom el. Saját belátásod szerint kell cselekedned. De ha szükséged van valamire, bármit varázsolok neked. Mit szólsz egy kendőhöz? (előhúz egy kendőt) Vagy szeretnél egy szaloncukrot? (előkap egy szaloncukrot is)Vagy esetleg egy nyulat?
Arthur: Jaj, Merlin, hagyd abba! Nehogy még egy nyulat is előránts itt nekem! Úgy döntöttem, hogy nem teszek semmit. Megpróbálok férfihoz méltón viselkedni. Megvárom, hátha magától megoldódik a helyzet. Bármit is teszek, Lancelot mégiscsak a barátom, és Guinevrát is úgy szeretem igazán, ha nem gátolom az érzelmeiben.
Merlin: Jól van, Arthur, helyesen döntöttél. Nem tagadtad meg önmagadat, fiam.
Arthur: Most megyek, utána nézek, hogy Kaynek sikerült-e kibékíteni a veszekedőket.
(Arthur el)
Merlin: Arthur az első tanítványom, akire igazán büszke vagyok. De azért hagyhatta volna, hogy varázsoljak egy nyuszit. Na mindegy. 
 
21. jelenet
(Lancelot belép)
Lancelot: Üdv, Merlin.
Merlin: Hát már itt is vagy, kedves Lancelot?
Lancelot: Mi az, hogy már itt is vagyok? Talán tudtad, hogy jövök?
Merlin: Persze, hiszen kérdezni akarsz tőlem valamit.
Lancelot: (meghökken) És azt is tudod ezek szerint, hogy mit?
Merlin: Igen. Tudod, ez nálam foglalkozási ártalom. Azt akarod megkérdezni, hogy mit is értettem az alatt, hogy a Szent Grált csak a legnemesebb lovag találhatja meg. Így van? 
Lancelot: Így. Tényleg ezt akartam kérdezni. Hiszen kisfiú korom óta készülök arra, hogy én legyek a világon a legnemesebb, a ledicsőbb lovag.
Merlin: És az is lettél. Te vagy a legbátrabb, a legerősebb, a legdicsőbb. Te vagy az egyetlen lovag, akit még soha senki nem tudott legyőzni. Elnyerted Anglia királyának barátságát, és még fővezér is lettél. Mi itt a baj?
Lancelot: Te biztos ezt is tudod akkor. A királyné. 
Merlin: Tudom, tudom. Beleszerettél a királynéba. Sőt, a királyné is beléd szeretett. De mit tehetek én itt, kedves lovag?
Lancelot: Segíts nekem, Merlin. Segíts a legjobb lovagnak, mert félő, hogy a segítséged nélkül nem marad sokáig a legjobb lovag. Mondd, miért vagyok én méltó a királyné szerelmére?
Merlin: Aha, úgy látom kezdesz rájönni, hogy mi a baj. Igen, jól sejted. A királyné szerelmét is csak a legnemesebb lovag vívhatja ki. Ő téged önmagadért szeret, de mi tudjuk hogy ez azért van, mert te nem vagy más, mint a megtestesült dicsőség és erény.
Lancelot: Értem. De, ugye, ha itt maradok, és tovább folytatódik szerelmünk a királynéval, akkor kénytelen leszek hazudni Arthurnak, és megcsalni őt. Ha viszont megcsalom barátomat, akkor már nem lehetek tovább a legkiválóbb lovag.
Merlin: Nem bizony.
Lancelot: Viszont, ha nem vagyok már a legkiválóbb, akkor nem fogom megtalálni a Szent Kelyhet. És ha már nem vagyok méltó arra, hogy én találhassam meg a Grált, akkor Guinevra szerelmére sem leszek méltó többé.
Merlin: Bravó, Lance fiam. Jól vág az eszed. Most már mindjárt rájössz a helyes megoldásra. De előtte egy dologra figyelmeztetnem kell Téged. Az a bizonyos legjobb lovag, aki megtalálja majd a Szent Grált, meg is kell, hogy őrizze azt. A Grál megtalálójából Isten akaratából a Grál örökös őrzője is lesz. Ha megtalálod tehát a Kelyhet, Isten országában kell maradnod, és soha nem térhetsz majd vissza.
Lancelot: De hiszen akkor...
Merlin: Gondolkozz el ezen, Lancelot. Én most megyek.
Lancelot: Ne, várj még!
Merlin: Innentől már egyedül is kitalálod mit kell tenned. Neked kell dönteni, ne felejtsd el. Légy örökké dicső, kedves Lance.
(Merlin el)
Lancelot: Ajaj. Hiszen ebből a körből nincs kiszállás. Ha itt maradok, nem szerezhetem meg a Grált, és Guinevra nem fog szeretni többé. Ha elmegyek és megtalálom, akkor továbbra is szerethetne az én édes Guinevrám, viszont akkor soha nem térhetnék vissza hozzá. Csak úgy lehetek önmagam, és csak úgy lehetek méltó Guinevra szerelmére, ha megmaradok a becsületnél és a dicsőségnél. Tehát el kell mennem, hogy dicsőségem és szerelmem itt maradhasson. Hát akkor, isten veled Királyi udvar, isten veled Guinevra, isten veled Arthur. Elmegyek, hogy méltó lehessek az ittmaradásra.
(kimegy)
 
22. jelenet
(belép Nannie)
Nannie: (Port törölget a polcon álló könyvekről. Egyet le is emel és az asztalra tesz. Guinevra belép, egy ideig nézi Nanniet, aztán kezébe veszi az asztalon fekvő könyvet, és megnézi.)
Guinevra: Mit keres itt ez a könyv?
Nannie: Megtetszett a borítója, gondoltam belekukkantok, hátha van benne pár jóképű lovag.
Guinevra: (Belelapoz a könyvbe) Ebben nincsenek képek. (Nannie csalódottan legyint) Ősi bölcsességek vannak benne. (Beleolvas) 
Ki másokat ismer: okos.
Ki magát ismeri: bölcs.
Ki másokat legyőz: erős.
Ki önmagát legyőzi: hős.
 
Nannie: Szerintem Sir Gawain is hős, aki legyőzte a sárkányt.
Guinevra: Ez egészen másról szól, dadus. (Guinevra teljesen belemélyed a gondolataiba, magának szavalja újra a versikét. Nannie vállat von, kimegy)
Ki másokat ismer: okos.
Ki magát ismeri: bölcs.
Ki másokat legyőz: erős.
Ki önmagát legyőzi: hős.
Milyen igaza van a régi bölcsnek. Értem már, miért nem avatkozott közbe Arthur, amikor látta, hogy mit érzek Lancelot iránt. Legyőzte a féltékenységét, legyőzte bánatát. Sokkal hősiesebben viselkedett így, mintha megvívott volna Lancelot-val. Én pedig a háta mögött, titokban szerettem bele a barátjába. Meg kell mondanom Lance-nak, hogy muszáj becsületesnek maradnunk, bármilyen fájdalmas is lemondani a szerelemről.
Nannie: (belép, kezében levél) Királyném, az imént találtam ezt a levelet felséged öltözőasztalán. Ha jól látom, Sir Lancelot pecsétje van rajta.
Guinevra: Jaj, mutasd gyorsan, Nannie! (felbontja a levelet, és magában elovassa. Nannie a háta mögött próbál belelesni a levélbe. Miután Guinevra befejezte az olvasást, leereszti a levelet szomorúan) 
Nannie: Na, mit ír Sir Lancelot, ha szabad megkérdeznem?
Guinevra: Elutazott. Elment örökre, hogy megtalálja a Szent Grált, mivel ő a legdicsőbb lovag.
Nannie: Ugyan, királyném, majd csak visszajön előbb-utóbb.
Guinevra: Nem jön vissza soha. De jobb is így. Így legalább halálomig a legőszintébb szeretettel gondolok majd rá, és hűséges asszonya maradhatok Arthurnak. Köszönöm, jó Lancelot, a nemeslelkűséged.
(kimegy)
Nannie: Megyek és megvigasztalom az én kis asszonykámat.
(kimegy)
 
23. jelenet
(belép két harsonás hírnök. Mialatt kihirdetik a hirdetnivalókat bejön az összes lovag /Lancelot kivételével/, az udvarhölgyek, a Kancellár és Nannie. Felsorakoznak a harsonások mögött)
Hírnök 1: Őfelsége Arthur király hadserege legyőzte az összes felkelőt Angliában!
Hírnök 2: Őfelsége Arthur király és a Kerekasztal lovagjai megteremtették a békét és boldogságot Angliában!
Hírnök 1: Isten és Arthur király dicsőségére a Kerekasztal lovagjai nagy szolgálatokat tettek a keresztény egyháznak, megszerezték a pápa köszönetét és elismerését.
Hírnök 2: Arthur király dicsőségére Sir Lancelot megtalálta a Szent Grált, és ott maradt a Szentföldön, hogy megőrizze a Kelyhet Isten parancsa szerint.
(Belép Arthur Guinevrával)
Hírnök 1: Üdvözlet és dicsőség néked, nagy király
Mindenki: Üdvözlet néked, Arthur, nagy király. Üdvözlet néked.
Arthur: És üdvözlet tinéktek is, Anglia nemes lakói.
(Merlin belép)
Merlin: Búcsúzni jöttem, Arthur. Küldetésem lejárt. Leruccanok valahová délre.
Arthur: Merlin, ugye nem mondod komolyan?
Merlin: Ugyan, fiam, nincs már rám szükséged. Egyedül is elboldogulsz az ország vezetésével. Felvirágoztattad az országot, dicsőséget hoztál népedre, alattvalóid szeretnek. Nagy király lettél. 
Arthur: Kérlek, Merlin, ne beszélj így!
Merlin: Naaa, egy nagy király nem nyafog. Búcsúzóul inkább elárulom neked, hogy mi lesz majd a sírodra írva.
Arthur: Vidám kis búcsú, mondhatom.
Merlin: Ezt még tudnod kell ahhoz, hogy úgy uralkodj, hogy méltó légy a megtisztelő felirathoz.
Guinevra: Halljuk tehát!
Merlin: Az lesz a felirat, hogy Hic jacet Arturus Rex quondam Rexque futurus.
Arthur: Micsoda? Nem értem!
Merlin: Mondtam, hogy tanuld meg a latinleckét! Na jó, lefordítom neked. Azt jelenti, hogy: Itt nyugszik Arthur, a hajdani s majdani király.
Guinevra: És ez mit jelent?
Merlin: Ez azt jelenti, királyné, hogy Arthur, ha így folytatja, olyan dicsőséges lesz, hogy híre és szelleme örökké élni fog, és Anglia örökké szeretettel gondol majd rá. Na megyek. És ne felejtsd el, amit tanultál.
Arthur: Ég veled Merlin, és köszönöm a tanítást!
(Mielőtt kimenne, Merlin még odahajol a királynéhoz, és a fülébe súg valamit. Aztán kimegy.)
Arthur: Mit súgott neked Merlin, Gwen?
Guinevra: (pironkodva) Hát csak azt, hogy úgy látja, nemsokára kibővül a család egy kis trónörökössel.
 
 
Vége