Történések
Sakkverseny
- Részletek
- Szülőkategória: Versenyek Versenyek
- Készült: 2018. március 02. péntek, 13:22 2018. március 02
- Utolsó frissítés: 2018. március 06. kedd, 14:52 2018. március 06
- Írta: Szűcs Anna Szűcs Anna
- Találatok: 219 219
“Azért vagyunk itt, mert mindannyian nagyon szeretjük a sakkot, szeretünk játszani, gondolkodni, megmérettetni! Kívánom azt, hogy a mai verseny a jókedv, a becsületes játék, az egymás iránti tisztelet jegyében teljen! Polgár Judit világhírű magyar sakkmester gondolatával indítanám a versenyt, legyen ez mottója a mai napnak: Gondolkodni, alkotni jó, a kreativitás, amit én főként a sakkban élek meg, teljesebbé teheti az életet!”
Ezekkel a szavakkal indult az idei községi sakkverseny, amelyet immár második alkalommal szervezünk iskolánkban! Több mint száz résztvevő, kísérő tanár, szülő jelenlétében zajlott a verseny, kisiskolás kortól a nyolcadikosok korosztályáig! Igyekeztünk ismét gondos házigazdaként vendégül látni az idelátogatókat, ebben segítettek kollégáim, a nyolcadikos lányok és a személyzet! Köszönöm nekik az együttműködést!
A legnagyobb örömet mégis az okozta, hogy első helyezett sakkozó is akadt tanulóink között, mégpedig a hetedikes korcsoportban Nagy Albert! Gratulálunk neki! A körzeti versenyen legalább ilyen jó eredményt kívánunk!
Tekintsék meg a képeket Képek